Magasabb fokozatba kapcsolna az építőipar

Az ÉVOSZ felmérése szerint az ágazat cégei kielégítőnek ítélik meg üzleti helyzetüket. A 2020-ban tapasztalt lassulás várhatóan megtorpan, a tavalyi 9 százalékos csökkenéssel szemben idén 9-10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak a vállalkozások.

Az elmúlt néhány év fellendülését követően a járvány kitörése miatt tavaly a válaszadók felénél az értékesítés nettó árbevétele csökkent, másik felénél változatlan maradt vagy enyhén növekedett a korábbi évhez képest.

Növekedést elsősorban azok jeleztek, akik a több lábon állás jegyében nem csak kivitelezéssel foglalkoznak. A járvány harmadik hullámában adott válaszok szerint a cégek fele ebben az évben nem számít jelentős javulásra – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

A megkérdezett társaságoknál a megrendelések csaknem 60%-át közmegrendelések teszik ki. Idén mind a közmegrendelések, közbeszerzések, mind a magánmegrendelések volumenének növekedésére számítanak a válaszadók.

A korábbi évekhez hasonlóan a cégek 78%-a tevékenységüket leginkább akadályozó tényezőként ezúttal is a szakemberhiányt emelték ki.

Megemlítették, mind a megfelelő mennyiségű és minőségű mérnökök, mind a szakmunkások alacsony számát. Mindezt súlyosbította az a tény, hogy a kivitelezések során a járvány harmadik szakaszában hosszabb-rövidebb időre teljes brigádok estek ki a munkából. A feketefoglalkoztatás jelentős mértékű csökkenését a vállalkozások továbbra sem érzékelik.

Az ágazati szereplők majdnem ötödénél az idei kapacitást lekötő rendelésállomány meghaladja a jelenlegi kapacitásukat. A szűkös kapacitás leginkább a lakásépítő cégeknél tapasztalható. Ez egyrészt a lakásépítési kedv viszonylagos erősségének köszönthetően, másrészt a családtámogatásba bekerült a lakásfelújítás is, így komoly munkaerőhiánnyal szembesülnek az érintett vállalkozások.

A közel 0 energiaigényű épületekre vonatkozó előírások alkalmazásának határidő-elhalasztása, az 5%-os ÁFA visszaállítása az újlakás-építésénél és értékesítésénél ennek a piacrésznek a fellendülését hozza.

A kapacitásproblémák mellett továbbra is komoly kihívást jelent a munkaerő megtartása, ezzel párhuzamosan annak képzése, továbbképzése. A járvány miatt jelentősen átalakult a képzés, hiszen a személyes kontakttal történő oktatás az elmúlt évben gyakorlatilag szünetelt.

A cégek tavaly alig fordítottak erőforrásokat dolgozóik fejlesztésére. 2021-ben, a járványhelyzet várható javulását követően azonban mindenképpen tervezik. Ezen kívül létszámukat is növelni szeretnék, a válaszadók fele létszámbővítési és bérfejlesztési tervekről is beszámolt.

  • A tavalyi évben átlagosan 9%-kal növelték a béreket, 2021-ben pedig inflációt követően, körülbelül 4-5%-os bérfejlesztéssel kalkulálnak. Azonban ilyen szintű emeléssel nem lehet az ágazatban a versenyszférához képest tapasztalható lemaradást behozni.

Az építőipari cégek az elmúlt időszakban felmerülő forráshiányt továbbra is különböző lízingkonstrukciók, folyószámlahitel igénybevételével oldották meg. 2021-ben a tavalyihoz képest kétszer több társaság tervez belső források felé fordulni, tartalékaikat felhasználni, illetve igyekeznek a vissza nem térítendő támogatásokból minél nagyobb mértékben részesülni – írta az ÉVOSZ.

  • 2020-ban a cégek partnerei a korábbi időszakokhoz képest kicsit nagyobb százalékban fizettek késedelmesen, és a kintlévőségek behajthatóságának a megítélése sem javult. A tartozások 92%-át behajthatónak minősítették a vállalatok.

Véleményük szerint a lánctartozás az elmúlt évek során tapasztalható lassú, de folyamatosan pozitív irányba történő növekedése összességében megmarad.

Forrás: https://24.hu/fn/uzleti-tippek/2021/04/13/epitoipar-evosz-lakasepites-felujitas-varakozas/